Menü Bezárás

A Szatmári házaspár üzemelteti tovább Öreg Gábor gumisműhelyét

Öreg Gábor vállalkozó hosszú évtizedek után átadta műhelyét és nyugdíjba vonult, vele és az új tulajdonosokkal, a több mint 20 év után Angliából hazatért Szatmári Juliannával és Szatmári Gáborral beszélgettünk.

Vártam már mikor tudom átadni a stafétabotot, főleg a családom és az unokáim – most úgy érzem, megbízható, értő kezekbe került a vállalkozás, mindenben segítem őket, nyitottak és jó elképzeléseik vannak a jövőre nézve – meséli Öreg Gábor. – Innentől kezdve sem fogok unatkozni, vár a kertem, az unokák, aki versenyszerűen sportolnak, őket is sokat fogom hordani edzésre, versenyekre és kedden, pénteken kimegyek a piacra, végre szabadon, kapkodás nélkül beszélgetni az emberekkel.

Semmi nyelvtudás nélkül vágtam neki 2000-ben Angliának, itthon egy autószervizben dolgoztam, majd kint először egy cirkuszban, egy szezonra szerződtem technikusnak, 5 év lett belőle, időközben párom is kiköltözött hozzám, majd 2005-től Londonban dolgoztunk, ő egy helyi étteremben volt mindenes, én pedig sofőr, szerelő voltam egy cégnél emellett az UBER-rel taxiztam, majd sikerült hivatalos taxis vizsgát tennem, hogy a híres, filmekben is sokat látott fekete CAB –ot is vezethessem mondja Szatmári Gábor.

A taxis vizsgára a felkészítést nagyon komolyan vették, több ezer nevezetes pontot kellett Londonban megtanulni, GPS-szóba sem jöhetett, gyakorlatilag London térképét kellett megtanulni fejből, azonnali válasszal, a legkülönbözőbb útirányokba. Szerencsére ekkora már a nyelvtudásunk is sokat fejlődött, állandóan emberek között voltunk, rákényszerültünk, hogy használjuk a nyelvet, egyre bővebb szókinccsel.

Foglalkoztatott minket a hazaköltözés – meséli Julianna, egy évben általában kétszer hazajöttünk, nekem könnyebb volt, mert édesanyám is kint élt és időközben három gyermekünk született, akiknek Anglia volt a természetes közegük. Gabi már évek óta jött volna haza, féltem a váltástól, de arra jutottunk, hogy nincs hova tovább várni, rátett a döntésre egy lapáttal a Brexit és a járványhelyzet is. Kint rengeteg náció nagyszámú bevándorlója él és dolgozik, nagyon szélsőséges példákat láttunk és azt is hogy teljesen más a mentalitás.

Láttuk, hogy Gábor folyamatosan hirdeti a műhelyt, aztán 2020 augusztusában úgy döntöttünk, megvesszük és haza költözünk. Felszámoltuk kinti létünk, eladtuk londoni házunkat, autóinkat és belevágtunk. Június eleje óta már hivatalosan is átvettük a működtetést, de Gabi bácsi itt van és aktívan segít.

Nagyon széles az ügyfélkör, sokféle igény van, aminek nem csak szeretnénk megfelelni, de hamarosan újabb szolgáltatásokat is beindítani, szerencsére hely van bőven hozzá.

Vélemény, hozzászólás?